ALVO !!!!

Én igyekeztem, de tényleg. Sajna minden eddigi Bamakonál keményebb volt az internet-helyzet az idén. Konkrétan Szenegál déli részétől egészen Bissauig nem volt üzemanyag, nem volt net, még telefon is alig.

Ez az égvilágon semmit nem vont le a túra élvezeti értékéből, csak a híradást tette -szinte- lehetetlenné.

Amúgy embertelen klassz helyeken jártunk folyamatosan, és Bissau Guinea erre még rá tudott tenni egy lapáttal - egy olyan afrikai országot ismertünk meg, ahol rend van. Leszarom a politikát, most arról beszélek, hogy nem borít el mindent húsz centi vastagon a "plasztik", azaz a nejlonzacskó és egyéb szemét. Az emberek mindenhol tiszta ruhában, a falvak rendezettek, a városok (persze, a maguk módján) tiszták. Ez köszönhető persze annak, hogy az ország vízben gazdag, de az emberek is valahogy igényesebbek magukra és a környezetükre. Ami az első faluban várt minket arra pedig nehéz szavakat találni. Maradjunk a meghatónál - bármennyire közhely is.

Szóval Bisssau, szeretlek, jövök még vissza, ez biztos.

A beérkezés - célbaérés eufóriája ugyanaz, akkor is, ha porosak-koszosak voltunk mind a föld, és alig aludtunk valamit, mert a "lányok" lerohadt Navarráját, és a két sofőrt tartottuk "életben" hajnalig.

Szóval célban, épen, egészségesen, jókedvűen. A kereskedelmi rész is flottul lezajlott, mindenki boldog és elégedett volt. A következő fejezetben a ráadásról lesz szó - az sem volt akármilyen élmény.

COMO O SENEGAL !

Igen, szeretjük Szenegált. Maga a határátlépés ugyan nem sejteti ezt, de Mauritániából ide átjönni olyasmi, mintha egy mediterrán üdülőhelyre érkeznénk. Színek, zene, mosoly, élet... Az út kagylótörmelékre épült jó minőségű aszfalt (már ahol készen van...). 

Előző éjszakánk a szavannán egészen csodálatos volt, tábortűz, nyugalom, dumálás. Többeknek a határátkelés jelentette ezen az úton a holtpontot, valóban idegörlő órák voltak. Nekik is jót tett egy kis nyugi.

Még három napunk van Bissauig, ma a Gambia folyó partja a cél, Szenegál mélyén, a gambiai határnál. Remélem az ország ugyanezt az arcát fogja mutatni a továbbiakban is.

NOUAKCHOTT, TE MILAGRES

Mauritánia ismét belopta magát a szivünkbe. 

Ott kezdődött, hogy a marokkoi határon történt örületes bizniszelés után relatíve gyorsan, mindössze két és fél óra alatt bejutottunk. Ez az ország olyan kicsit, mint a nők. Őket is egyszerre lehet gyűlölni és szeretni. Eszméletlen nyomor van, kosz, csumpi az egész - mégis újra és újra rácsodálkozunk, milyen jó ide megérkezni. Pillanatok alatt megoldódik minden. Egy gond van azonban, nincs sör. Mondjuk ezt nehezen bocsájtjuk meg nekik.A mezőny egy része ma az óceánparti táborhelyen van, a hírek szerint mindenki rendben leért. Két csapatot kerestek, de ők is meglettek éjszakára. Ebből a szempontból ez a B2 egészen jól alakul, még komolyabb baleset nem volt.

Két sztori tegnapról, ami tulajdonképpen egy nagy. Egy norvég quados srác a senkiföldjén elhagyta az övtáskáját, leejtette vagy ilyesmi. Plusz az erőművész srác Ford Rangerének szét ment a lengőkarja. Nem nagy dolgok, de ott ez nem játék ám, a határ naplementekor bezár, és a két ország között lakó, törvényeken kívül álló, félvilági formák nem tisztelik túlságosan a magántulajdont, sőt, valószinüleg az emberélet sem szent. Ha valahol nem kell lerohadni - ez az a hely. 
A megoldás? A kocsit meghekkelte Csáki Tibi barátunk, két akkumulátor és némi kerítésdrót segítségével, a norvég srácot pedig Azolee-ék becsempészték az országba. Értitek? Egy külföldit, a Mauritán Iszlám Köztársaságba, papírok nélkül... Kérdés nélkül 20 év fogház legalább...

Szóval csak a szokásos, zajlik az élet. I heart Nouakchott! 

SAHARA OCCIDENTAL

Tegnap a Tatooine bolygon taboroztunk. Ez errefele nem meglepo, Afrikaban minimum harom helyszin allitja magarol, hogy ott forgattak a Csillagok haborujat. Akar a mi Tatooineunk a franko; akar nem, valamifele marokkoi ihletes biztosan volt, mert a buckalakok ruhazata es a mozgasuk teljesen megegyezik a del marokkoi, de leginkabb nyugat-szaharai viselettel. 

A Tatooine lakoi nem furdenek, igy erre utalo infrastrukturat se leltunk, volt helyette csodalatos, csillagos egbolt /fenyszennyezes nulla/ es jo hangulat. Lassan mindenki felveszi a ritmust, azaz belelassul Afrikaba. Ma napkozben mar papucs rovidgatya, legkesobb holnaptol pedig mar az ejszakak sem lesznek huvosek.

Egyre tobb a katonai-rendori-csendori ellenorzo pont, de ezt mar ismerjuk, nem akadunk fent rajta. Az elsobalozo Bamakosok viccesek, ahogy szendvicseznek, mikozben mi jokat kajalunk mindenfele helyi sutodekben.

Egyelore ennyit. Mindenki jol van amint ezt a mellekelt abra mutatja.

TATA? VOCE QUER SABER

azaz Tata, te csodas

innentol ritkan lesz ekezet.

breking: a dupla-szupermaraton  /kemeny volt a barcelona-marrakech szakasz/ utan atkeltunk 2000 meter felett az eszmeletlen Atlasz hegysegben. Konkretan megalltunk hogolyozni, ez eleg vicces volt. 

A jo meleg Afrika - majd holnaptol.

Vegre osszeszedtuk felebaratainkat, majdnem teljes a letszam. 

Kepekre most nincs idom, deigyekszem.

Mar mindenkit szeretunk, remelem ez igy marad.

OS PRIMEIROS DIAS...

Azaz első bamakista napjaink, 2012 január mittomén, Barcelona mellett...

„A Bamako” nekem arról szól, hogy folyamatosan sztoriban vagyok. Így volt ez legelőször a remek Zsigulival 2007-ben, így volt később a csuklós Ikarussal, és így volt tavaly a mentőautóval is.

Idei tervem az volt, hogy nem lesz „nagy” sztori. Barátokkal összeállunk, lemegyünk, mert Afrikát szeretjük, kijövünk belőle jól – de semmi extra.

Ehhez képest már Genova előtt azon törtük a hülye fejünket, hogy mit alkossunk útközben (erről bővebben később), majd „megérkezett” az idei extra törénetünk.

Barcelona előtt nem sokkal Robi barátom és társam ráébredt, hogy az útlevele a piros ágy szélén van. A piros ágy pedig Cinkotán.

Ahhoz, hogy ennek a feelingjét át tudja valaki érezni, annyit tudni kell, hogy a túra és spirit kategóriás B2 legnehezebb, legszarabb, és legfárasztóbb szakasza az eleje, amikor erre teljességgel alkalmatlan autókkal át kell szelni Európát, valami 3000 km-t muszáj autópályázni, hogy elérjük álmaink Afrkáját. A készülődés miatt hullafáradtan indulsz, persze nem lehet elérni a kompot, amelyiket el lehetne érni, (pl. Seté, Flansziaország) az ugyan ott áll a kikötőben, de minek, hisz a marokkói cég csődbe ment és nem megy sehova... Zúzol éjjel és nappal, az átlagsebességed olyan 70 körüli, fürdés, rendes kaja felejtős, szemeid két piros csík, de módosult tudatállapotban nyomod, mert menni kell, hisz az út maga a cél...

És amikor már csak egy „laza” 800 van csak Almeriáig, akkor beüt a krach, a fent leírt történet képében.

Amúgy nem volt semmi különös. Nagyon szép volt a napfelkelte a montecarloi kikötőben, egyébként csak autópálya és autópálya...

Idén először szó volt róla, hogy hivatalosan is esti rajt lesz, pénteken, 13-án indulhatunk, elérjük Genovában a 2 napos kompot, kipihenve kiszállunk Tangerben és minden fasza. Ehelyett... nem is értem, tényleg, de ez a kiírás, ehhez kell alkalmazkodni. Persze aki elindul korábban, és kihagyja a rajtot, az mehet komppal.

A megoldás már megvan, egy srác délelőtt repülőre ül, kihozza a cuccot, délután mehetünk tovább. Megoldás mindig van. De mire ezt sikerült összerakni, leszervezni, addigra öregedtünk egy évet.

Úgy is lehet nézni persze, hogy jaj de jó, hisz Barcelona csodaszép, és még egyikünk se volt. Jól esik egy rendes alvás is. Szóval nincs dráma. A futam alapító atyja mondta egyszer, miközben Mauritánia közepén ült, a magával hozott kisszéken, és elég tanácstalanul kotorászott VW Bogarának motorterében: 

Nem az a lényeg, ki ér oda elsőnek, hanem hogy hol rohadsz le. Igaza volt, inkább itt történjen malőr, és nagyobb baj ne is jöjjön...

Később rakok fel friss képeket.

VÁ PARA BISSAU !

Innentől minden post-cím portugálul lesz, a tegnap elhunyt bissau-guineai elnök, Malam Bacai Sanha emlékére. R.I.P. - azaz P.E.P.

Ez azért van, mert a Szerző, barátaival és társaival a hétvégén Nyugat Afrika felé veszi az irányt, ismét, sokadszorra. Az remek kérdés, hogy már megint miért, csak éppen nem lehet rá megfelelő választ adni. Azért megyek, mert mennem kell, be kell érnetek ennyivel ennyivel.

A cél ezúttal Bissau Guinea. Jó hír, mert ott még nem voltam. 

Készül a mercibusz, ami szállásunk és -remélhetőleg hű- társunk lesz a következő több, mint két hétben. A neve KISCSILLAG, a Concorde - soproni speciális mentőktől vettük, igencsak kedvezményesen, ezúton is köszönet nekik!
Lesz - illetve van már- egy ikerblogom is, nansen-p.blog.hu, mert azt befűzi majd az index valami gyűjtőblog alá és akkor, meg úgy. mindegy...

Folyt köv, most rettenet sok a dolog az irodában is és a műhelyben is. De már közel a vég :)